1268
1. Mikor Noé Isten szerint a bárkán dolgozott,
Megbámulták sokan, de őrá egy sem hallgatott,
De ő Isten szavát követte engedelmesen,
Tudta, hogy dolga ez, s nem hagyta el egy napra sem.
Rf: Most Jézus, Ő a bárka,
Most Ő az épület,
Az Ő bizonyságát hordozza
A gyülekezet.
2. Az akkor élő nemzedék bűnt bűnre halmozott,
S a földön így az emberi gonosz uralkodott,
Noé azonban ellenállt korának, s hű maradt,
’Mit látott, nem hagyhatta el már semmi szín alatt.
3. Sokan mondták azt akkor is: ők Istent tisztelik,
Őt szolgálják, és áldoznak, és Őt jól ismerik,
De gúnyolták s kicsúfolták, mi Isten vágya volt,
Szívük az ördög foglyaként szolgálta azt a kort.
4. Egy nap kész lett a bárka, és a nyolc ember besszállt,
Isten becsukta ajtaját, s küldte az égi árt;
A víz lezúdult, de Noé nyugalmat élvezett,
A bárka fennmaradt a pusztuló világ felett.
5. A bárka volt Isten bizonysága, az akkori,
Mert Isten megtalálta azt, ki fényét tükrözi.
Kellett Neki egy épület, hogy látható legyen,
Melyet mi, hívők alkotunk ma itt s minden helyen.
6. Vigyázzunk, mert könnyen lehet, e korszak elterel,
Az Ő bizonyságáért most szívünknek égni kell.
A bárka nem más, mint a sok helyi gyülekezet,
Amelyeket mi építünk halott világ felett.